Míről írjak?
Szombat este van, jelenleg a kanapén pihenve tévét nézek. Körülbelül fél órája azon gondolkodom , hogy miről is írjak ,minimum kettő blog bejegyzést. Nagyban nézve a kézilabda meccset, rájöttem, miről is kell írnom. Miről másról ,mint a sportról, és azon belül ,az eddigi ,úgymond foci "karrieremről". Az egész öt éves koromban kezdődött. Szüleim ,mindenképp szerették volna , hogy sportoljak valamit ,ezért úgy gondolták a magasságomból ,adódóan mi lenne ha ,elvinnének focizni.
Az eleje nem indult valami fényesen. Bárhova ahova vittek, vagy maga a környezet ,vagy az edző nem volt szimpatikus ,ezért mindig belekezdtem a nagy hattyúk halálába és mindaddig sírtam, amíg haza nem mehettem. Aztán történt egy fordulópont, egy akkoriban alakuló egyesülethez elvittek, és anyukám ,adott ennek az egésznek, egy utolsó utáni ,lehetőséget. És milyen jól is tette. Élveztem minden percét, az első edzésnek. Kialakult már az elején, egy olyan kapcsolat az edzőmmel, nevén szólítva Vili bá-val ,ami a mai napig tart.Szerettem, és már kicsiként óriási célokat tűztem ki magamnak. Egyszer egyik edzésünkön ,én kerültem sorba ,hogy beálljak a kapuba.Nagyon jól éreztem magam a ketrecben, és az edzőm ,azt mondta ,én onnan többet nem jöhetek ki. Nagyon ügyes voltam. Mielőtt bárki azt hinné , hogy csak az ego beszél, nem mivel Vili bá első osztályban volt kapus, tudta ki a tehetséges és ki nem. Ha jól emlékszem szerdai nap az edzés amikor legelőször kapuba álltam, és még azon a héten szombaton, volt egy teremtornánk. Nagyon kicsik voltunk még, mindössze csak gyerekfoci volt az egész , ami arról szólt , hogy rúgjuk a bőrt és élvezzük ezt a csodálatos játékot.Az a hétvége ,volt életem egyik legjobb hétvégéje. A tornán ,én lettem a legjobb kapus. Az-az érzés, mikor az én nevemet szólították, egyszerűen leírhatatlan, még most is kiráz tőle a hideg. Ugorjunk egy kicsit az időben. Hiszen történt egy váltás ,ami megviselt. Sajnos ,a kis csapatot felvásárolta ,az akkori szigetszentmiklósi nagy csapat ,ezért nem volt más választás, oda kellett mennünk, ha nem akartunk bejárni Pestre, de ezt akkoriban ,az én anyukám ,a sok munka mellett nem tudta volna megoldani. Eleinte nem tetszett a közeg ,de hamar hozzászoktam.Pár év eseménymentes volt, vagy csak szimplán ,nem emlékszem rá annyira.De aztán a csapat vezetősége, 2012-ben úgy döntött, kiviszi a mi korosztályunkat Németországba, egy kisebb nemzetközi tornára. Eljött a várva várt nap, irány Németország! Nagyon jól éreztük magunkat, egy örök élmény maradt. De egy szó mint száz , huszonöt csapatból ,harmadik helyezettek lettünk. A bronzmeccset ,az ottani stadionban játszottuk Schweinfurtban ,ahol a minket ki kisérő szülők nézték, mit érünk el, a német srácok ellen.Mit ne mondjak, bármennyire is szeretem ezt a sportot, néha nagyon nehéz volt számomra. Nehéz volt az, hogy amikor tizenkét évesen elhív a barátod magukhoz , vagy akár bandázni valamerre, neked nemet kell mondanod ,mert edzésed van. Igaz, csak heti háromszor, de te a további kettő napban se pihensz mert külön kapusedzésed van ,mivel a ,cél amit kitűztél magadnak, hogy válogatott kapus szeretnél lenni,csak így érhető el. Emellett teljesíteni kell az iskolában is, hiszen nincs mese, jó képességű gyerek vagy ,jó jegyeket is kell hazavinni. A tanulással mondjuk sose volt baj, általánosban átlagban év végén két négyes osztályzatnál, sose kaptam többet és a többi tantárgyból mind példás voltam.Eközben tizenkét évesen felkerültem a három évvel idősebb korosztályhoz, mert hát kellettem nekik. Mindenki büszke volt rám. És közben ,csak arra gondoltam, nahát ,ez a srác tényleg tud valamit. És a nyaram is a fociról szólt. Hét éven keresztül, minden évben ott voltam a tatai kapustáborban, hiszen imádtam ott lenni ,nem mellesleg lehetőség is adódhat, egy nagyobb csapathoz ,ha felfigyelnek rám.13 éves lehettem ,amikor a nyári táborban, úgy érezték ,az ottani edzők megértem feladatra ,hogy beajánljanak egy, első osztályú csapathoz, a Vasasba. És így is lett. Elmentem a próbajátékra ,de sajnos eléggé pocsékan sikerült. Én magam is tudtam ,hogy nagyon messze volt az aznapi szereplésem ,az igazi formámtól.Nem ért meglepetés, hogy nem vettek fel, de nem gondoltam ,hogy ennyire lehordanak.Anyukámnak, azt mondták ,váltsak sportot. Anyukám köpni ,nyelni nem tudott. Mégis, hogy közölje ezt velem? Természetesen őszinte volt ,hazafele a kocsiban ,elmondott mindent. Elmondta, hogy az úr ,azt mondta ,ha maradok a focinál, akkor is amatőrök között játszhatok majd ,mert ,hogy én profi csapatnak ,kelleni nem fogok.Úgy éreztem, mintha hátba szúrtak volna.Az álmom romba dőlt, minek is folytassam, teljesen felesleges. De közben tudtam, akkor is tehetséges vagyok ,és alázatos és sokra fogom vinni. Természetesen Vili bá-nak is elmondtam a sztorit ,aki teljesen kiakadt és rögtön fel is hívta a ,kollégát hiszen ő mindenkit jól ismer. Úgy voltam vele, zajlik tovább az élet ,nem szabad ezzel foglalkoznom. De sajnos nem így volt. Elakadtam. Már nem ment úgy a játék.Nem volt élvezet.Legalábbis annyi nem, mint régen.Abbahagyom.Nem érdekel ,ki mit gondol ,kész ,vége,befejeztem.Csak egy dolog viselt meg, Vili bá reakciója. Sajnos anyum áthívta hozzánk, hogy beszéljen velem. De én nem ,tudtam csak sírtam és sírtam. Így hát ez a beszélgetés abbamaradt. Eltelt két hónap, de az ,valami szörnyű volt. Unalmas ,semmiről se szólt, tanulni nem kellett ,elég volt csak órán odafigyelnem és kész. Unalmasak voltak a hétköznapjaim.Mindenre volt ,időm de túl sok és ez nem hiányzott. Eldöntöttem ,vége nem bírom tovább ,vissza kell mennem ,végül is csak két hónapot hagytam ki. Az a maradék fél szezon letelt ,úgy ahogy, úgy éreztem ,visszajöttem a formámba. Aztán nyár elején ,sajnos történt a családban ,egy mély törés.Apukám meghalt.Eszméletlen nehéz volt,felfogni ,hogy miért is nem tudta abbahagyni a piálást, és miért választotta inkább, a pia iránti szeretetet mint a gyerekei szeretetét.Tudom, hogy nem tudta feldolgozni a válást.Tudja mindenki.De ennek, akkor se szabadott volna megtörténnie, de mégis megtörtént. Ebben a nehéz időszakban ,csak a foci segített. Semmi olyan elfoglaltság nem volt, ami kitudta volna kapcsolni az agyam ,csak a labda.Jött az új év, eljött az általános iskolában, az utolsó évem is.Tudtam, hogy fociban is most jön nekem a nagy vízválasztó, hiszen tizennégy éves vagyok, kell lassan egy első osztályú csapat ,és nem másodosztályú ,mert az sajnos nem elég, ahhoz, hogy elérjem az álmom.Új szezon ,új edző.Elkezdődött a felkészülés, mindenki félt, normális lesz -e ,vagy egy bolond ,mint az előző. Első edzés után behívott engem és kettő csapattársamat ,az irodájába.Mindhármunkat ijedtség fogott el, vajon most mit is szeretne.Elmondta ,hogy mi hárman vagyunk a legjobb képességűek ebben a csapatban.Ránk bízta a csapatot, tudtuk ,nekünk kell majd vinni őket a hátunkon, a bajnokságban. A nyár ,eszméletlen húzós volt. Hétköznapokon ,napi két edzés ,csak a hétvége a pihenő. Ott éltük le a nyarunkat, de élveztük.Bár bántuk ,hogy nem járhattunk ki csajozni a két edzés között, de jó volt ez így is.Elkezdődött a szezon, belementünk egy hatalmas zakóba. Én betegen és lázasan léptem fel a pályára, nem hagyhattam cserben a csapatot. Ez van nincs mese menni kell tovább. Kevesen voltunk. Fél év közelette felé, mindenki kezdte feladni.Nekem jött egy sérülés ,beszakadt a vállszalagom. Orvos megtiltotta ,hogy két hónapig bármit is csináljak, de természetesen edzőmnek ,csak kettő hetet mondtam. Kaptam az injekciókat, különböző kezeléseket. Nagyon fájt a vállam. Edzőm is látta, és nem akart pályára engedni. De én akkor is mentem.Azt mondta nekem, saját döntés, de ha látja , hogy fáj vetődésnél, azonnal lehoz.Tudtam, bármennyire fáj ,vissza kell tartanom a fájdalmat.Megnyertük a meccset, utolsó percben lőtt góllal. Megcsináltuk! Jött egy kisebb pihenő , de nekem, heti kétszer Vili bá tartott, kapusedzést. Vili bá ,olyan volt, mint a pótapám, sőt ,mai napig az.Jött értem ,edzés előtt és vitt haza, edzés után.Példakép. Közben ,a felvételi a nyakunkon. Őszintén, annyira nem foglalkoztatott. Tudtam , hogyha nem készülök rá ,akkor is megtudom írni átlagnál jobbra.Vége lett a szünetnek ,letudtunk mindent ,szóbeliket is, lassacskán. A bajnokságban, a cél az volt, hogy minimum ,elérjük a hatodik helyezést, ezzel két helyet javítva, a tabellán. Eközben az edzőnk írta a meccsátlagokat játékosonként és emellett meccsértékeléseket, is. Tizenhárom meccsből, hétszer, én lettem, a meccs legjobb játékosa.Úgy gondoltam ,kapusként ez óriási eredmény.Második szezon végén jártunk ,amikor, jött egy új sportigazgató és ellátogatott a Dunaújváros elleni mérkőzésünkre.Életem meccse volt.Ha azon a meccsen ,nem fogtam tíz ziccert ,akkor egyet sem.De sajnos, így is kikaptunk. Meccs végén, odajött hozzám , és azt mondta ritkán lát ebben a korosztályban ilyet és ,ha szeretnék innen elmenni egy első osztályú csapatba ,csak menjek az irodájába és intézi is.Úgy voltam vele ,majd nyáron beszélek vele ,addig megpróbálom magamtól.Újabb kapustábor.Új szakemberek, szinte minden új. És megfigyeltek. Lehívtak Győrbe, egy edzésre. Természetesen mentem is.Körülbelül ,húsz perc volt az edzés, azt mondták, nem érdemes tovább húzni, kellek nekik.Még délelőtt megbeszélték anyukámmal a részleteket, az irodában és belementünk ,mert nagyon kecsegtető volt. Dietetikus össze állítja az étrendet,kaját mindig hozzák majd ,meg se kell mozdulnom. Jönnek értem edzés előtt ,visznek edzés után, egyszerűen patent az egész. Ja ,és azt hozzá tenném, hogy a kollégium, ahova járnék a kézilabdás lányokkal lett volna, igaz ,szét választva a focista fiúktól ,de az csak egy ajtó, ami nem akadály. Volt két hetem átgondolni ,még is mi legyen.Úgy döntöttem ,megyek, hiszen valóra válhat az álmom. Vili bá-nak ,el is újságoltam a hírt, aki végtelenül boldog volt. Lementem ,de az egész csalóka volt.Átvertek. Sehol egy étrend, kollégium ,még nyitva sincs. Beraktak egy putriba ,a felnőtt játékosokkal, akik egytől egyig parasztok és lenézőek voltak. Volt, hogy másfél napig nem ettem. Életem legszarabb kettő hete volt, nem bírtam. A játékos menedzsert ,nem érdekelte mi van, velem csak egy a sok közül voltam számára. Távol az otthontól, és még a család is hiányzik. Azt mondtam abba hagyom. Ez nem normális. Győr melletti faluban lakom, azt se tudom, mi merre van és rossz az egész, szálláson fürdeni se tudok ,nincs víz, se a wc-t használni ,se a hűtőbe betenni bármit ,hiszen mondták a srácok ,inkább hagyjam, van ami, két hónapja ,bent rohad.A fürdést megtudtam oldani az öltözőben a pályánál, de akkor is gáz.
Abbahagytam megint.Ennek a történetnek lesz még, folytatása de a többi dologról nehéz beszélni, de annyit elárulok, hogy másfél év kihagyás után 2018 októberében ,megint újra kezdtem.Rengeteg dologra tanított meg engem a sport ,de ami a legfontosabb ,az-az , hogy küzdeni mindig, feladni SOHA.
Az eleje nem indult valami fényesen. Bárhova ahova vittek, vagy maga a környezet ,vagy az edző nem volt szimpatikus ,ezért mindig belekezdtem a nagy hattyúk halálába és mindaddig sírtam, amíg haza nem mehettem. Aztán történt egy fordulópont, egy akkoriban alakuló egyesülethez elvittek, és anyukám ,adott ennek az egésznek, egy utolsó utáni ,lehetőséget. És milyen jól is tette. Élveztem minden percét, az első edzésnek. Kialakult már az elején, egy olyan kapcsolat az edzőmmel, nevén szólítva Vili bá-val ,ami a mai napig tart.Szerettem, és már kicsiként óriási célokat tűztem ki magamnak. Egyszer egyik edzésünkön ,én kerültem sorba ,hogy beálljak a kapuba.Nagyon jól éreztem magam a ketrecben, és az edzőm ,azt mondta ,én onnan többet nem jöhetek ki. Nagyon ügyes voltam. Mielőtt bárki azt hinné , hogy csak az ego beszél, nem mivel Vili bá első osztályban volt kapus, tudta ki a tehetséges és ki nem. Ha jól emlékszem szerdai nap az edzés amikor legelőször kapuba álltam, és még azon a héten szombaton, volt egy teremtornánk. Nagyon kicsik voltunk még, mindössze csak gyerekfoci volt az egész , ami arról szólt , hogy rúgjuk a bőrt és élvezzük ezt a csodálatos játékot.Az a hétvége ,volt életem egyik legjobb hétvégéje. A tornán ,én lettem a legjobb kapus. Az-az érzés, mikor az én nevemet szólították, egyszerűen leírhatatlan, még most is kiráz tőle a hideg. Ugorjunk egy kicsit az időben. Hiszen történt egy váltás ,ami megviselt. Sajnos ,a kis csapatot felvásárolta ,az akkori szigetszentmiklósi nagy csapat ,ezért nem volt más választás, oda kellett mennünk, ha nem akartunk bejárni Pestre, de ezt akkoriban ,az én anyukám ,a sok munka mellett nem tudta volna megoldani. Eleinte nem tetszett a közeg ,de hamar hozzászoktam.Pár év eseménymentes volt, vagy csak szimplán ,nem emlékszem rá annyira.De aztán a csapat vezetősége, 2012-ben úgy döntött, kiviszi a mi korosztályunkat Németországba, egy kisebb nemzetközi tornára. Eljött a várva várt nap, irány Németország! Nagyon jól éreztük magunkat, egy örök élmény maradt. De egy szó mint száz , huszonöt csapatból ,harmadik helyezettek lettünk. A bronzmeccset ,az ottani stadionban játszottuk Schweinfurtban ,ahol a minket ki kisérő szülők nézték, mit érünk el, a német srácok ellen.Mit ne mondjak, bármennyire is szeretem ezt a sportot, néha nagyon nehéz volt számomra. Nehéz volt az, hogy amikor tizenkét évesen elhív a barátod magukhoz , vagy akár bandázni valamerre, neked nemet kell mondanod ,mert edzésed van. Igaz, csak heti háromszor, de te a további kettő napban se pihensz mert külön kapusedzésed van ,mivel a ,cél amit kitűztél magadnak, hogy válogatott kapus szeretnél lenni,csak így érhető el. Emellett teljesíteni kell az iskolában is, hiszen nincs mese, jó képességű gyerek vagy ,jó jegyeket is kell hazavinni. A tanulással mondjuk sose volt baj, általánosban átlagban év végén két négyes osztályzatnál, sose kaptam többet és a többi tantárgyból mind példás voltam.Eközben tizenkét évesen felkerültem a három évvel idősebb korosztályhoz, mert hát kellettem nekik. Mindenki büszke volt rám. És közben ,csak arra gondoltam, nahát ,ez a srác tényleg tud valamit. És a nyaram is a fociról szólt. Hét éven keresztül, minden évben ott voltam a tatai kapustáborban, hiszen imádtam ott lenni ,nem mellesleg lehetőség is adódhat, egy nagyobb csapathoz ,ha felfigyelnek rám.13 éves lehettem ,amikor a nyári táborban, úgy érezték ,az ottani edzők megértem feladatra ,hogy beajánljanak egy, első osztályú csapathoz, a Vasasba. És így is lett. Elmentem a próbajátékra ,de sajnos eléggé pocsékan sikerült. Én magam is tudtam ,hogy nagyon messze volt az aznapi szereplésem ,az igazi formámtól.Nem ért meglepetés, hogy nem vettek fel, de nem gondoltam ,hogy ennyire lehordanak.Anyukámnak, azt mondták ,váltsak sportot. Anyukám köpni ,nyelni nem tudott. Mégis, hogy közölje ezt velem? Természetesen őszinte volt ,hazafele a kocsiban ,elmondott mindent. Elmondta, hogy az úr ,azt mondta ,ha maradok a focinál, akkor is amatőrök között játszhatok majd ,mert ,hogy én profi csapatnak ,kelleni nem fogok.Úgy éreztem, mintha hátba szúrtak volna.Az álmom romba dőlt, minek is folytassam, teljesen felesleges. De közben tudtam, akkor is tehetséges vagyok ,és alázatos és sokra fogom vinni. Természetesen Vili bá-nak is elmondtam a sztorit ,aki teljesen kiakadt és rögtön fel is hívta a ,kollégát hiszen ő mindenkit jól ismer. Úgy voltam vele, zajlik tovább az élet ,nem szabad ezzel foglalkoznom. De sajnos nem így volt. Elakadtam. Már nem ment úgy a játék.Nem volt élvezet.Legalábbis annyi nem, mint régen.Abbahagyom.Nem érdekel ,ki mit gondol ,kész ,vége,befejeztem.Csak egy dolog viselt meg, Vili bá reakciója. Sajnos anyum áthívta hozzánk, hogy beszéljen velem. De én nem ,tudtam csak sírtam és sírtam. Így hát ez a beszélgetés abbamaradt. Eltelt két hónap, de az ,valami szörnyű volt. Unalmas ,semmiről se szólt, tanulni nem kellett ,elég volt csak órán odafigyelnem és kész. Unalmasak voltak a hétköznapjaim.Mindenre volt ,időm de túl sok és ez nem hiányzott. Eldöntöttem ,vége nem bírom tovább ,vissza kell mennem ,végül is csak két hónapot hagytam ki. Az a maradék fél szezon letelt ,úgy ahogy, úgy éreztem ,visszajöttem a formámba. Aztán nyár elején ,sajnos történt a családban ,egy mély törés.Apukám meghalt.Eszméletlen nehéz volt,felfogni ,hogy miért is nem tudta abbahagyni a piálást, és miért választotta inkább, a pia iránti szeretetet mint a gyerekei szeretetét.Tudom, hogy nem tudta feldolgozni a válást.Tudja mindenki.De ennek, akkor se szabadott volna megtörténnie, de mégis megtörtént. Ebben a nehéz időszakban ,csak a foci segített. Semmi olyan elfoglaltság nem volt, ami kitudta volna kapcsolni az agyam ,csak a labda.Jött az új év, eljött az általános iskolában, az utolsó évem is.Tudtam, hogy fociban is most jön nekem a nagy vízválasztó, hiszen tizennégy éves vagyok, kell lassan egy első osztályú csapat ,és nem másodosztályú ,mert az sajnos nem elég, ahhoz, hogy elérjem az álmom.Új szezon ,új edző.Elkezdődött a felkészülés, mindenki félt, normális lesz -e ,vagy egy bolond ,mint az előző. Első edzés után behívott engem és kettő csapattársamat ,az irodájába.Mindhármunkat ijedtség fogott el, vajon most mit is szeretne.Elmondta ,hogy mi hárman vagyunk a legjobb képességűek ebben a csapatban.Ránk bízta a csapatot, tudtuk ,nekünk kell majd vinni őket a hátunkon, a bajnokságban. A nyár ,eszméletlen húzós volt. Hétköznapokon ,napi két edzés ,csak a hétvége a pihenő. Ott éltük le a nyarunkat, de élveztük.Bár bántuk ,hogy nem járhattunk ki csajozni a két edzés között, de jó volt ez így is.Elkezdődött a szezon, belementünk egy hatalmas zakóba. Én betegen és lázasan léptem fel a pályára, nem hagyhattam cserben a csapatot. Ez van nincs mese menni kell tovább. Kevesen voltunk. Fél év közelette felé, mindenki kezdte feladni.Nekem jött egy sérülés ,beszakadt a vállszalagom. Orvos megtiltotta ,hogy két hónapig bármit is csináljak, de természetesen edzőmnek ,csak kettő hetet mondtam. Kaptam az injekciókat, különböző kezeléseket. Nagyon fájt a vállam. Edzőm is látta, és nem akart pályára engedni. De én akkor is mentem.Azt mondta nekem, saját döntés, de ha látja , hogy fáj vetődésnél, azonnal lehoz.Tudtam, bármennyire fáj ,vissza kell tartanom a fájdalmat.Megnyertük a meccset, utolsó percben lőtt góllal. Megcsináltuk! Jött egy kisebb pihenő , de nekem, heti kétszer Vili bá tartott, kapusedzést. Vili bá ,olyan volt, mint a pótapám, sőt ,mai napig az.Jött értem ,edzés előtt és vitt haza, edzés után.Példakép. Közben ,a felvételi a nyakunkon. Őszintén, annyira nem foglalkoztatott. Tudtam , hogyha nem készülök rá ,akkor is megtudom írni átlagnál jobbra.Vége lett a szünetnek ,letudtunk mindent ,szóbeliket is, lassacskán. A bajnokságban, a cél az volt, hogy minimum ,elérjük a hatodik helyezést, ezzel két helyet javítva, a tabellán. Eközben az edzőnk írta a meccsátlagokat játékosonként és emellett meccsértékeléseket, is. Tizenhárom meccsből, hétszer, én lettem, a meccs legjobb játékosa.Úgy gondoltam ,kapusként ez óriási eredmény.Második szezon végén jártunk ,amikor, jött egy új sportigazgató és ellátogatott a Dunaújváros elleni mérkőzésünkre.Életem meccse volt.Ha azon a meccsen ,nem fogtam tíz ziccert ,akkor egyet sem.De sajnos, így is kikaptunk. Meccs végén, odajött hozzám , és azt mondta ritkán lát ebben a korosztályban ilyet és ,ha szeretnék innen elmenni egy első osztályú csapatba ,csak menjek az irodájába és intézi is.Úgy voltam vele ,majd nyáron beszélek vele ,addig megpróbálom magamtól.Újabb kapustábor.Új szakemberek, szinte minden új. És megfigyeltek. Lehívtak Győrbe, egy edzésre. Természetesen mentem is.Körülbelül ,húsz perc volt az edzés, azt mondták, nem érdemes tovább húzni, kellek nekik.Még délelőtt megbeszélték anyukámmal a részleteket, az irodában és belementünk ,mert nagyon kecsegtető volt. Dietetikus össze állítja az étrendet,kaját mindig hozzák majd ,meg se kell mozdulnom. Jönnek értem edzés előtt ,visznek edzés után, egyszerűen patent az egész. Ja ,és azt hozzá tenném, hogy a kollégium, ahova járnék a kézilabdás lányokkal lett volna, igaz ,szét választva a focista fiúktól ,de az csak egy ajtó, ami nem akadály. Volt két hetem átgondolni ,még is mi legyen.Úgy döntöttem ,megyek, hiszen valóra válhat az álmom. Vili bá-nak ,el is újságoltam a hírt, aki végtelenül boldog volt. Lementem ,de az egész csalóka volt.Átvertek. Sehol egy étrend, kollégium ,még nyitva sincs. Beraktak egy putriba ,a felnőtt játékosokkal, akik egytől egyig parasztok és lenézőek voltak. Volt, hogy másfél napig nem ettem. Életem legszarabb kettő hete volt, nem bírtam. A játékos menedzsert ,nem érdekelte mi van, velem csak egy a sok közül voltam számára. Távol az otthontól, és még a család is hiányzik. Azt mondtam abba hagyom. Ez nem normális. Győr melletti faluban lakom, azt se tudom, mi merre van és rossz az egész, szálláson fürdeni se tudok ,nincs víz, se a wc-t használni ,se a hűtőbe betenni bármit ,hiszen mondták a srácok ,inkább hagyjam, van ami, két hónapja ,bent rohad.A fürdést megtudtam oldani az öltözőben a pályánál, de akkor is gáz.
Abbahagytam megint.Ennek a történetnek lesz még, folytatása de a többi dologról nehéz beszélni, de annyit elárulok, hogy másfél év kihagyás után 2018 októberében ,megint újra kezdtem.Rengeteg dologra tanított meg engem a sport ,de ami a legfontosabb ,az-az , hogy küzdeni mindig, feladni SOHA.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése