Izsák Máté

A giccs sok formában megjelenik az életünkben. Megjelenik írásokban, a művészetben is könnyen találkozhatunk vele. Az antik, és az avantgárd művészetben is megjelenik.  Van olyan népcsoport, nevükön szólítva ,a cigányság, akik a művészet, vagy ékszer formájában gyakran megvásárolják ezeket. És ,hogy miért? Mert ezek a dolgok, sokat mutatnak látszólag, de közben semmi se rejlik mögötte. Olcsó. Olcsónak tekinthetjük a reneszánsz ,a barokkművészethez képest.Nem csak árban, leginkább abban, amit átad. Legyen ez egy érzelem ,egy érzés ,bármi. És emellett, ezek a dolgok nem adnak át semmit. Ezekben a dolgokban ,könnyen meglátható úgymond a szépség, nem kell hozzá sok gondolkodás. Mielőtt félreértenék azt ,amit mondani szeretnék, semmilyen rasszista megnyilvánulást nem szeretnék kifejezni, szimplán ,erre a népcsoportra jellemzőbb leginkább a giccsesség. Komlós Aladárt idézve ,megragadnám azt a gondolatot, hogy a giccs, "Olcsón ad olyan dolgokat,

 Az én estém              Eljött az edzés vége, nem mondom azt, hogy egy rövid napon vagyok túl, de a nehéz napok lassan mindennapossá válnak.Reménykedem, hogy elérem a leghamarabbi buszt, hogy minél hamarabb hazaérhessek.Elértem, és egy óra alatt ,haza is értem.Nyolc óra van. És mégis, hogy lehet ,ha négy órakor kezdődött az edzés? Na, ez a jó kérdés.               Közeledik az este, úgy érzem ,lassan nem vagyok képes gondolkodni sem.Már csak egy teendőm van, megetetni a kutyámat. Mamuszt felveszem, de a kabátot se felejtem.Mikor megvagyok a dologgal,valamilyen oknál fogva ,mintha a szekrény ,odahúzna magához, leülök egy percre. A csillagos eget nézve, mintha szimbólumokat látnék. Vagy talán ,olyan valakit látok ,aki már csak föntről néz le rám? Minden esettre,szívmelengető érzés ez ,egy fárasztó nap után. Eget nézve feleszmélek, hogy telihold van.Leírhatatlan a szépsége. Nem tudom, hogy miért ,de jól esik az ,amit most érzek.Boldog vagyok, hiszen nincs miért szomorúnak lenni ,a

       Szombat este van, jelenleg a kanapén pihenve tévét nézek. Körülbelül fél órája azon gondolkodom  , hogy miről is írjak ,minimum  kettő blog bejegyzést. Nagyban nézve a kézilabda meccset, rájöttem, miről is kell írnom. Miről másról ,mint a sportról, és azon belül ,az eddigi ,úgymond foci "karrieremről". Az egész öt éves koromban kezdődött. Szüleim ,mindenképp szerették volna , hogy sportoljak valamit ,ezért úgy gondolták a magasságomból ,adódóan mi lenne ha ,elvinnének focizni.      Az eleje nem indult valami fényesen. Bárhova ahova vittek, vagy maga a környezet ,vagy az edző nem volt szimpatikus ,ezért mindig belekezdtem a nagy hattyúk halálába és mindaddig sírtam, amíg haza nem mehettem. Aztán történt egy fordulópont, egy akkoriban alakuló egyesülethez elvittek, és anyukám ,adott ennek az egésznek, egy utolsó utáni ,lehetőséget. És milyen jól is tette. Élveztem minden percét, az első edzésnek. Kialakult már az elején, egy olyan kapcsolat az edzőmmel, nevén szólítva